BuiltWithNOF
Palágyi Lajos (M. brother)
Palágyi Lajos 2

Palágyi Lajos
15. Apr. 1866 Óbecse - 7. Mar.1933 Budapest

http://www.jewishencyclopedia.com/view.jsp?artid=25&letter=P

PALÁGYI, LUDWIG

Hungarian poet; born at Becse April 15, 1866; educated privately by his father, a former public school-teacher, and by his elder brother Melchior Palágyi. He began to write at the age of thirteen, his first poem appearing in 1879 in the "Magyar Népbarát." He soon became a contributor to the literary periodicals "Vasárnapi Ujság," "Országvilág," "Magyar Szalón," "Fövárosi Lapok," and "Képes Családi Lapok," and in 1890 he won the prize of 100 ducats offered by the Petöfi Society for a poem to be recited at the monument of the thirteen martyrs. In recognition of his services to the Hungarian language he was appointed professor at the State Teachers' Seminary for women at Budapest.

Palágyi's works include: "Humoros Költemények," Esztergom, 1888; "Küzdelmes Evek," Budapest,1890; "Komor Napok," ib. 1890; "Magányos Uton," ib. 1893; "Az Ifjú Szerzetes" (ib. 1894), a philosophical poem; "Nemzeti Dalok," ib. 1895; "Bibliai Emlékek," ib. 1896; "A Rabszolga," a tragedy which won the prize of the Hungarian Academy in 1902.

Bibliography: Szinnyei, Magyar Irók Elete;
Egyenlöség, 1891, No. 2;
Pallas Lex.;
Magyar Genius, 1900, No. 14.S

Palágyi Lajos

Portrait painting of Palágyi Lajos by Vida Árpád (1910/11)

http://www.mke.hu/lyka/10/023-028-manyoki.htm
PALÁGYI LAJOS ÍRÓ ARCKÉPE
VIDA ÁRPÁD FESTMÉNYE
AZ ESZTERHÁZY-DÍJ NYERTESE

http://www.mek.iif.hu/porta/szint/egyeb/lexikon/eletrajz/html/ABC11587/11642.htm

Palágyi Lajos (Óbecse, 1866. ápr. 15. – Bp., 1933. márc. 7.): költő. ~ Menyhért öccse. Különböző vidéki városokban, majd 176-tól Bp.-en élt. Tanulmányait magánúton végezte. Óraadással, majd 1884-től újságírói munkával tartotta fenn magát mint a Pesti Napló, majd a Magyar Nemzet munkatársa, 1894-től a Fővárosi Lapok segédszerk.-je. Rokonszenvezett a szociáldemokrata mozgalommal, több versét közölte a Népszava. Bátyjával együtt szerk. a Jelenkor c. hetilapot. 1899-től sárospataki, 1901 – 20-ban bp.-i tanítóképző intézeti tanár. A Tanácsköztársaság idején tanúsított magatartásáért, ennek bukása után, nyugdíjazták és kizárták a Petőfi Társ.-ból. Kritikai és pedagógiai tanulmányokat is írt. 1909-ben lefordította Goethe Faustját. Költői pályafutása kezdeti szakaszában a modern szocialista eszmék megszólaltatója volt, de fejlődésében rövidesen megtorpant s elfordult a társadalmi problémáktól. A Horthy-rendszerben azonban nem bocsátották meg ifjúkori szocialista állásfoglalását és hevesen támadták. Élete utolsó éveiben magányosan, visszavonultan élt. – F. m. Palágyi Lajos válogatott költeményei (Bp., 1926); Parittya (Válogatott művek Tóth Gyula válogatásában és utószavával, Bp., 1966). – Irod. Sporer János: P. L. élete és költészete (Bp., 1937): Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig (Bp., 1959); Soproni János: P. L. születésének századik évfordulójára (Népszabadság, 1966. 88. sz.).

http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/index.htm

PALÁGYI LAJOS
(1866-1933)

Palágyi Lajos úgy lépett az irodalom porondjára, mint "az első magyar szocialista költő". Ezért kellett bűnhődnie évtizedekkel később, amikor már réges-rég nem volt szocialista, sőt nem is hitt a szocializmus megvalósíthatóságában, csupán emberi részvéte állította a világ minden nyomorgója és megalázottja mellé. Amikor hatvanhét éves korában meghalt, már rég nem kellett a polgári világnak, mert szocialista "volt", és rég nem kellett a szocialistáknak, mert elfordult ifjúságának hitétől; nem kellett a konzervatívoknak többé-kevésbé mégis haladó eszmevilágáért, de nem kellett a Nyugatnak sem, mivel forma- és kifejezésvilága túlontúl a XIX. század örökségéhez kötötte. Magányosan, nyomorúságban, már életéhen szinte elfeledve halt meg, noha az irodalom néhány értője akkor is tudta, ma is tudja, hogy egyéni hangú, tétovázásai közt is mindig becsületes szándékú, néhány versében igazi jó költő, és élete korábbi szakaszában fontos irodalomtörténeti jelenség volt.

Élete nyomorral kezdődött, nyomorral végződött; ami közötte volt, az is örökös küzdelem a szerény kenyérért, hiszen társadalmi "karrierjének" csúcsa a tanítóképzői tanárság volt, és azt már a legrégebbiek is tudván hirdették, hogy "quem dii odere - paedagogum fecere", vagyis, akit az istenek gyűlölnek, abból pedagógust csinálnak. Palágyi Lajos pedig még költészetének jó részében is pedagógus, a nép nevelője és oktatója akart lenni.

A tanítás megszállottságát úgy látszik születésével hozta magával. Apja falusi tanító volt, akit hatóságai mindig oda helyeztek, ahol éppen oktatóhiány volt, ezért minden gyermeke más-más faluban született, a későbbi költő például Óbecsén. A fiúgyermekek közül ketten is tehetségesnek, tanulni és tanítani akaróknak bizonyultak. Az idősebbik, Menyhért, később a haladó irodalom harcos kritikusa, Petőfi és Madách értő magyarázója, majd a filozófia egyre ködösebb elméletekhez vonzódó professzora, végül német egyetemi tanár, aki a már végképp reakcióba fordult német idealizmus tekintélyeként halt meg Darmstadtban 1924-ben, hatvanöt éves korában. A kritikus-filozófus fivér ismeri fel és ösztönzi öccse költői tehetségét. Együtt indulnak a nagyvilágot jelentő fővárosba tanulni, minél többet tanulni. Nélkülözésekkel küzdve, házitanítóskodva, újságok külső munkatársaiként végzik az egyetemi éveket. Odatartoznak Vajda János kávéházi asztalának társaságához, összebarátkoznak Reviczkyvel és általa a Pestre ritkán vetődő Komjáthy Jenővel is. A két Palágyi fivér kezd ismert nevű lenni az irodalmi világban: Menyhért indulatos kritikáival, Lajos a költeményeivel. Harcosan állnak szemben a Gyulai Pál képviselte "népnemzeti" maradisággal, de nem kapcsolódnak a Kiss József szerkesztette A Hét akkori modernjeihez sem. Ekkor még haladóbbak annál a nagyvárosi polgári irodalomnál is, amely A Hét körében veszi fel a küzdelmet, a provincializmus ellen. Közel állnak a szocializmushoz, sőt Palágyi Lajos kifejezetten szocialistának vallja magát, és verseinek jó része a Népszavában jelenik meg. A szociáldemokraták is úgy tartják nyilván, mint a végre megszólaló első magyar szocialista költőt, a proletariátus énekesét. Legkeményebb, sőt legnyersebb költeménye, A marha lázító tiltakozás a katonai sorozások ellen. Első két verseskötete, ha nem is következetesen, de összhatásában harcos szocialista költőnek mutatja.

De már a kilencvenes években bekövetkezik a költői törés. Ennek alighanem a legfőbb oka Palágyi Menyhért végzetes hatása öccsére. Amíg a haladó kritikus maga sem idegenkedik a szocializmustól, addig Palágyi Lajos lelkesen azonosul a szocialistákkal, hanem amikor az egyre tekintélyesebb filozófiaprofesszor nemhogy a marxizmussal, de még Hegel eszméivel is szembefordul, öccse, aki mesterének tudja híres tudóssá emelkedő bátyját, megtorpan. A nyomor iránti mélységes részvét, a küzdelem az elnyomottak felszabadításáért, és a végzetes hatású fivér egyre következetesebb szocializmusellenessége a költőben komor, szatirikusságában is sivár reménytelenségbe torkollik. Már nem hisz az emberiség felszabadításában társadalmi cselekvés útján. Egyetlen reménye a pedagógia, amely hite - illetve vágya - szerint lassanként megjavíthatja az emberiséget.

És alighanem itt kell keresni költői törésének másik okát. Tanítani akart, és végre viszonylagos gondatlanságban élni, írni, gondolkozni. A nyilvántartott szocialista pedig műveltségének és képességeinek megfelelő tanári állást nem kaphatott. A megtért bárányt azonban befogadják az akolba. Megkapta a kinevezést, méghozzá oda, ahová kívánkozott: tanítóképzőbe, hogy nevelje azokat, akik szétszéledve az országban, az egész népnek továbbadják, amit tőle hallottak. Előbb a sárospataki, majd 1901-től kezdve a budapesti tanítóképző tanára lesz. Polgári mértékkel mért jólétet ugyan ez sem ad, de az eddigi nyomorúság után mégis gondtalan életet. Költészete azonban egyre kesernyésebb. Tudja, hogy a szocialisták árulónak tartják, a polgároknak pedig gyanúsan szocialista érzelmű. Megalkuvásáért önvád gyötri, magamagának akarja bizonyítani, hogy nem hisz a szocializmus megvalósíthatóságában. Magányos úton című verseskönyvében vállalja a sehová nem tartozást, a pesszimizmust. Az átélt emberi nyomorúság egyetlen vigaszának a "végtelenhez" felemelkedő lelki élményeket hirdeti. Ez a magatartás ugyan némiképpen Komjáthy metafizikai szárnyalásának folytatása, de a XX. században már - a költő jóakaratától függetlenül - reakciós töltése van. Még megszólal olykor vádló antikapitalizmusa (Robbanás a gyárban), egyik legjobb költeményét - a Mesevárat - egy az övéivel szembeforduló ember lelkifurdalásáról írja. De költészetének egészéből az világlik ki, hogy nem hisz az emberi társadalom szakadatlan jobbá válásában. Így jut el az egyedülálló, a senkihez sem tartozó ember magasztalásáig. Egy lírai szépségekkel teljes drámai költeményben, Az ifjú szerzetesben (a kilencvenes években) ábrázolja a töprengő embert, akit a világtól való elfordulás vezet a boldogság élményéig. A verses drámát a Nemzeti Színház bemutatta, s habár alig-alig színszerű, irodalmi körökben sikere volt, de tudomásul vették belőle a költő sehová sem tartozását, egyik irodalmi kör sem érezhette a magáénak, de ő sem talált olyan kört, amelyhez csatlakozhatott volna. Az ő igazi baráti köre, amelyben gyökeredzett - Vajda, Reviczky, Komjáthy - már rég nem élt, az élő irodalom belőlük indult, de már előbbre tartott. Talán csak A Hét körében találta volna meg a helyét, de Kiss József eleve idegenkedett tőle. Korábban a szocialista Palágyi baloldalibb volt, mint Kiss József, később a Tüzeket és a Knyáz Potemkint író, forradalommal rokonszenvező Kiss József volt már baloldalibb, mint a hitetlen, magányt vállaló Palágyi. Kiss József sohase volt kifejezetten politikus költő, de együtt fejlődött a korral, és legalábbis 1918-ig egyre radikálisabb lett, míg a forradalmárnak induló Palágyi előbb visszafelé lépett, azután mozdulatlanná gyökereződött. (És Kiss József jobb, nagyobb költő volt nála, és ezt Palágyi nehezen viselte el.)

Pedig művészete még fejlődőképes volt. Mindig is volt hajlama a szatirikus kritikához, számos verse csattanóra élezett. Kezdetben néha bőbeszédű megfogalmazásai egyre jobban tömörítettek, s végül eljutott odáig, hogy csak a csattanókat írta meg, vagyis szellemes epigrammaköltő lett belőle. Van három olyan kötete is, amelyben kizárólag epigrammák olvashatók.

A forradalmakat értetlenül élte át. Mégis a forradalmak bukása lett a végzete. A győztes és bosszúszomjas ellenforradalom senkinek sem felejtette el a múltját. És Palágyira ráragadt "az első magyar szocialista költő" címkéje. Most ezen a címen állították fegyelmi elé, és megfosztották tanári állásától, még a nyugdíjat is megtagadták tőle. Szinte antik stílusú sorstragédia: bűnhődni egy eszméért, amelyet rég megtagadott. És kezdődött újra a nyomor: írni éhbérért, öregedő fejjel küzdeni a betevő falatért. 1926-ban ugyan megjelentek válogatott költeményei (hála az irodalmi értékekért emberöltőkön át megszállott lélekkel harcoló Vajthó Lászlónak, aki kiverekedte és sajtó alá rendezte ezt a kötetet). A gondoktól azonban ez sem szabadítja meg, de költészete mindhalálig gazdagodik, még keserű humora sem hagyja el. És habár nyelve mindiglen is megmarad a XIX. század örökségénél, költészetének egésze sokszínű, amelyben a szerelem és a természet is lélekhez szóló érzelmeket közvetít, és élete végén találkoznia kell egy olyan élménnyel is, amelyre az ellenforradalomig és fegyelmi ügyéig nem is gondolt: hogy ő zsidó. Az az alapállás, ami kezdettől fogva természetes volt a számára, hogy magyar költő, problémamentesen magyar hazafi, egyszerre szembekerült vádlóinak számára érthetetlen és átélhetetlen állításával, hogy nem is magyar. Az amúgy is magányos lelket ez a helyzet végképp légüres térbe hajította. Kikhez szóljon ezután? Egyre inkább csak magához szólt, és valójában már nemcsak elhagyatva, elfeledve, de a világon kívül élt, amikor a bontakozó világfasizmus kezdetekor testileg is meghalt.

Tragikomikus igazság, hogy ez a végképp magányos, végül sehová sem tartozó és semmiben sem hívő, utat semerre sem mutató, kétségbeesett lélek volt "az első magyar szocialista költő". Mert ez a címke, méghozzá nem is jogosulatlanul, rajta ragadt.

 

http://epa.oszk.hu/00000/00003/00026/saly.html

Múzeum

Az egyik nagy túlélő: igaz, ma inkább étterem, s árai sem mondhatók vendégcsalogatónak, de legalább megvan, s nem sok kárt tett benne az idő. Schodl Ádám kávés "Országút" cím alatti üzlete már 1877-ben szerepel a címtárban (a Múzeum körút 1874-ben kapta mai nevét, de erre évekig nemigen hederítettek); kb. 1888-tól Engler József, majd fia a gazda, 1912-ben pedig Gruber Károly (valószínűleg a hajdani városligeti "Drótszigeti" kávésának fia). A kávéház a Bródy Sándor utca sarkán áll rendületlenül, egy lépésnyire a hajdani képviselőháztól,[63] az egyetemtől és a Nemzeti Múzeumtól: vendégkörét ez a három intézmény határozta meg. Krúdynál ez nem kerül szóba, de Kiss József egy ideig itt szerkeszette A Het-et. Itt (is) működött továbbá a természettudósok híres "Kis Akadémiája", melynek tagjai nemcsak asztaltársasági körben, hanem egyesével-kettesével is sokat jártak ide. A jeles vegyészprofesszor, Winkler Lajos "az éjjelt választotta tudományos búvárkodásához, melyet éjfél és reggel 3 óra körül szakított meg rendesen, hogy a Múzeum-kávéházban elmaradhatatlan szivarjával a szájában újságot olvasson, majd fel-alá sétálgasson egy ideig a Múzeum körúton..."[64] Író nélkül nincs kávéház: "Palágyi úrék a Múzeum-kávéház sarokasztalánál kritizálták egymás műveit, mintha miséztek volna itt ez elhanyagolt külsejű, de zajongó férfiak"[65], és, Zubolyt idézve: "- Itt volt a Magyar Szónál még a két Palágyi [Lajos és Menyhért], akik a Múzeum-kávéházban nemrég jöttek rá, hogy nem érdemes a Jelenkorral próbálkozni... A Magyar Szó szerkesztőségébe a Jelenkor Múzeum-kávéházi asztalától persze megérkezett Mikes úr is. Hát itt nem rendezett sztrájkot, talán éppen Palágyiék miatt..."[66] Gömöri Jenő Tamás, a Modern Könyvtár szerkesztője jóvoltából azonban tudjuk: Krúdy (talán épp az ő kedvéért) meg-megfordult itt: "... másutt is találkoztunk. Többször, bár ő csak ritkán vetődött oda, a Múzeum körúti Múzeum kávéházban... én rendszerint ebben az aránylag csendesebb életű kávéházban olvastam éjszakánként kéziratokat, és korrigáltam a Modern Könyvtár füzeteinek a kefelevonatait. Mondhatnám úgy is, hogy ebben a kávéházban volt éjszaka a »mellék-szerkesztőségem«. Többször ültem itt együtt Krúdyval és a kávéháznak Krúdynál gyakoribb vendégeivel... Krúdy egyízben a Múzeum kávéházban mondta el nekem híres »Gotterhalte-afférjának« hiteles történetét..."[67]

[63] 1901-ig használták erre a célra, ma Olasz Intézet.
[64] Kieselbach Gyula: Winkler Lajos emlékezete. In: A Kis Akadémia. Bp., 1941. 632. old. Szerk.: Förster Rezső.
[65] Krúdy Gyula: Egy elhallgatott vers története. In: Krúdy Gyula: Öreg szó az ifjakhoz. I. Bp., 1995. 84. old.
[66] Krúdy Gyula: Ady Endre éjszakái. Bp., 1989. 29-0. old.
[67] Gömöri Jenő Tamás: A Lomnici csúcs és a kard helyett tollat forgató lovag. In: Krúdy világa. Bp., 1964. 134. old. Szerk.: Tóbiás Áron.

http://magyar-irodalom.elte.hu/ezredveg/0204/02042.html#pl
PALÁGYI LAJOS

Egy népvezérről

Még azt hiszed, téged követnek,
Kolompos, akit hajt a nyája.
Nem feje vagy te a tömegnek,
Csak a fejetlen tömeg szája.

1911
 

Jó rend

Csüggedés ha ül a népen
S így hanyatlik szolgaságba,
Az önkénynek azonképen
Nő a kedve, bátorsága.
S ezt a végzet jól rendelte,
Hadd legyen az önkény bátor,
Hogy a népnek csüggedt lelke
Fölriadjon ostorától.

1911
 

Sok magyar

Van ó-magyar és új-magyar,
Nemes-magyar és nemtelen,
Van ál-magyar és mű-magyar,
Szemes-magyar és szemtelen.
Engem hazám nagy gondja mar:
Van-e még, aki csak magyar?

1924
 

Vörösmartynak

"A sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körül
S az ember millióinak
Szemében gyászköny űl..."
... Tévedsz, költő. Hiéna-had
Csak lakomára gyűl.

1924
 

Nemzetgyógyítók

Nemzetgyógyítók balrúl-jobbrúl.
Betegünk erre-arra fordúl.
Orvosok, jó lesz mennetek,
Ne forduljon fel a beteg.

1924

[Home] [Forum] [History and origin] [Famous Palágyi] [Palágyi Melchior] [Palágyi Lajos (M.br.)] [Palágyi Lajos] [Family Trees] [Links]